Amikor valakinek komoly fájdalmai vannak, és pár eredménytelenül megfutott kör után úgy érzi, hogy a hagyományos orvosi ellátás, kórházi kezelés, várakozás nem nyújt számára hathatós segítséget, akkor hajlamos mindent elkövetni és mindent kipróbálni, hogy enyhítse a fájdalmát.

Amikor esetleg műtét is kilátásba kerül, akkor ez a tendencia a legtöbb embernél tovább fokozódik, még nálam is. Az tudja csak igazán, mit ér egy aranykezű csontkovács, akit már ágyhoz „ragasztott” a derékfájás. Velem is megtörtént, minden előzmény nélkül (természetesen ez nem igaz, mert a műtéteket folyamatosan meggörnyedve, kényszertartásban végeztem közel 40 évig), nem tudtam felkelni az ágyból. Valahogy bevánszorogtam a kórházba. Vizsgálat, MRI, gyöki érzéstelenítés, idegsebészeti konzilium,… stb.,… stb. Természetgyógyászok hada vett kezelés alá. Dorn-, Palmer-,Rolf-, féle specialisták, reflexológusok, magán klinikák próbálták megmagyarázni, amit vélhetően valamicskét és is tudtam, utána olvasva újítottam meg ismereteimet.

Kézikönyvek szerint:

”…A chiropractica az ízületek és a gerinc funkciós zavaraival, azok kivizsgálásával és mechanikus ellátásával, kezelésével foglalkozik, azaz ezek funkciós blokádjait oldja…

…Chiropractica szerint tehát az egészség megőrzésének és helyreállításának a kulcsa a gerinc, kis és nagy ízületek és az idegrendszer működése közötti kapcsolat normalizálása, annak visszaállítása…

Prof. Dr. Hajdú Zoltán

..Masszázsterápia: a test szöveteinek kezelése az egészség elősegítésének (fájdalom és a stressz csökkentésének) érdekében. Ezt többféle technikával éri el.(a simogatástól a gyúrásig, akupresszúrától a neuromuszkuláris masszázsig.)…

…Rolfing. Ida P. Rolf által az 50-es években kifejlesztett módszer, melyet mélymasszázsnak is lehetne nevezni. Extrémen erős nyomásokkal dolgozik ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Kimondottan fájdalmas, olykor lehangoló masszázs. A hibás tartás megszűnik, új tartási forma áll be. Lazulnak az izmok és oldódnak a görcsök, a testben új feszítőerők lépnek fel. ( hűha: gondoltam ez nekem való)

…Reflexológia során pedig kézzel gyakorolnak nyomást a lábfej bizonyos pontjaira, amelyek a reflexológia szerint kapcsolatban állnak a testünk különböző szerveivel, illetve rendszereivel…

…Yumeiho kezelésnél az izomzat fellazításával, az ízületi blokkok feloldásával a testi szimmetria pozitív irányú változásokat mutat: Több kezelést követően érvényesülnek a hosszú-távú hatások is.

Megszüntethető a mozgáskorlátozottság, elűzhetők és az ízületi fájdalmak…” (No, elég szép gondolattorlódásaim voltak.) Ezeket azért írtam le, hogy érezzék bennem is volt számos kétely azzal kapcsolatban melyik kezelési módszert preferáljam.

Azt az elég strapás életemből tudtam, hogy a gerincem természetes degenerálódási folyamaton esett át. (Ez az MRI-n is jól látható volt.) A porckorongjaim lelapultak, a tokok „lötyögőssé” váltak, járáskor, hosszú álláskor (szakmai ártalom) irritálhatták a felszíneket és egy rossz mozdulatkor, –tipikusan előrehajláskor- felegyenesedéskor becsípődhettek, kész a baj.

Az említett folyamat után jött a képbe a csontkovács. Ez természetesen egy igen jó, és nagyon hasznos dolog, hogy léteznek. Szerencsés esetben azonnali fájdalomcsökkenést eredményezhet, amikor a terapeuta rendelőjébe görnyedten és fájdalmak közepette bebotorkáló páciens (én) egyenesen és mosolyogva fog kijönni. A tokbecsípődés kiszabadult, a fájdalom enyhült.(ez igen!!!) Innen származhatnak a legendák: ” a csontkovács egy mozdulattal helyre tette a sérvemet”.

A számos kezelési típus során rájöttem, hogy nekem mindegyikben volt valami szimpatikus, de külön-külön egyik sem adta az igazi eredményt, amit reméltem, ezért olyan terápiát kerestem, ahol a csontkovács kezelésen kívül a fentebb említett valamennyi módozatot összekapcsolva kapom meg a kezelést. Így találtam meg a Richárd által alkalmazott speciális Gerincegyensúly Visszaállító Terápiát, GVT-t, mely számomra biztosította a megfelelően előkészített Chiropracticát (Kiropraktikát), az Akupresszúrát, a Rolfingot, Yumeiho masszázst, stb., komoly manual terápiával egybekötve.

Így a gerinc állapotom korrekt felmérése után, panaszaimat osztályozva és állapotomat mérlegelve kaptam meg: a gyógy-masszázst, gerinc mobilizációs tornát, „tigger-pont” kezelést, Jade köves „bemelegítést” s ami a legfontosabb: pontokba szedett életmód változtatást, az otthoni teendők szigorú betartását.(Masszázshenger, inverz pad, ...stb.)

Hiszen, ha a terapeuta kioldja a blokkot, megszünteti a fájdalmat, utána már a lelapult porckorong regenerálásával, vagy a stabilizáló izmok megerősítésével kell foglalkoznunk otthon, illetve nálam az úszás az a sporttevékenység, mellyel korrekt módon karban tudom tartani szív és érrendszerem, fizikai állóképességem.

Mindenképpen egy képzett „manuáltherapeutát” kerestem, akinek a komplex metodikája meghozta a sikert.

Különösen fontos a korosztályomnak a heti, ha nem teheti legalább a havi egy kezelés. De fiataloknak; (nők, férfiak) rávezető életmód- változtatást jelentő konzultáció, ha szükséges a kezelés, nagyon fontos. Mindenkinek ajánlom.